Hangrögzítés

Voip hangrögzítés

A hangrögzítés az ügyfélszolgálatokon már törvényi kötelesség, máshol pedig – pl. minőségbiztosítási okokból – célszerű lehet.
Hangrögzítés szolgáltatásunk lehetővé teszi az egyes mellékeken, de akár rendszerszinten is a hívások rögzítését és a rögzített hívások kezelését, archiválását is.

Hangrögzítés ügyfélszolgálaton

A Fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény (Fgytv.) kötelezően előírja az ügyfélszolgálatot üzemeltetők részére a hangfelvételek készítését az ügyfélszolgálati hívásokról. Ez azt jelenti, hogy ha a cégnek van ügyfélszolgálati telefonszáma, az arra érkező hívásokról kötelező a hangfelvétel késztése. Tehát ha ügyfélszolgálatot üzemeltet, akkor célszerű – sőt kötelező – ezt a szolgáltatást igénybe venni.

A szolgáltatást igénybe veheti egyes telefonszámokra – ha pl. csak egy-két ügyfélszolgálati vonal van – de lehet rendszerszintű is.

Ilyenkor minden hívás – bejövő és kimenő is – rögzítésre kerül.

Az ügyfelet a hangfelvétel készítésének tényéről IVR szöveg vagy a hívást fogadó ügyintéző tájékoztathatja.

Az ügyfélszolgálatokon készített hívásokat 5 évig meg kell őrizni, sőt az ügyfél előzetes kérése alapján ki is kell részére adni a hangfelvételt. A visszakereshetőséget, visszahallgatást és letöltést webes felülettel támogatja az Opennetworks. Fontos azt is tudni, hogy ezen a felületen ennél rövidebb ideig – általában 6 hónapig – tesszük hozzáférhetővé az adatokat és a hangfile-t, így azt valahova le kell menteni.

Kényelmesebb és automatikusabb megoldás lehet, ha igénybe veszi a rögzített hívások ftp tárhelyre áttöltését, ami kiegészítő szolgálatásunk. Ennek segítségével meghatározott időszakonként valamennyi rögzített hangfelvételt áttöltjük egy kiválasztott ftp szerverre.

Manapság egyre több ügyfelünknek igénye, hogy telefonrendszerét integráljuk vállalatirányítási vagy CRM rendszerével. Az egyik leggyakoribb kérés a rögzített hívások átadása a központi ügyfélkezelő – pl. CRM – rendszer felé, hogy azok hozzáférhetőek legyenek a többi ügyféladat mellett, akár magában az ügyfélkartonban. Egyik legújabb fejlesztésünk, egy API technológián alapuló CRM interfész ezt – opcionális szolgáltatásként – lehetővé teszi.

Hangrögzítés ügyfél hozzájárulással

Természetesen sok más helyen is hasznos lehet a hívások rögzítése nem csak az ügyfélszolgálatokon.  Gondoljunk csak például egy szerkesztőségre, ahol telefonon készülnek az interjúk. Itt azonban mindenképpen szükséges beszélgető partnerünk előzetes tájékoztatása és hozzájárulásának kérése. Ez történhet IVR beállítással vagy úgy, hogy a hívást fogadó fél tájékoztatja a hívót a hangrögzítésről.

Ha partnerünk nem járul hozzá a hangfelvétel készítéshez, akkor az adott híváshoz ki kell kapcsolnunk a hangrögzítést, melyhez nálunk szintén webes felület vehető igénybe (opcionális szolgáltatás). Ezen a speciális felületen az is megoldható, hogy minden ügyintéző csak a saját számára érkező és indított hívások adataihoz és így csak saját hanganyagaihoz férjen hozzá.

A szolgáltatást igénybe veheti egyes telefonszámokra – ha pl. csak egy-két ügyfélszolgálati vonal van – de lehet rendszerszintű is.

Ilyenkor minden hívás – bejövő és kimenő is – rögzítésre kerül.

Az ügyfelet a hangfelvétel készítésének tényéről IVR szöveg vagy a hívást fogadó ügyintéző tájékoztathatja.

A visszakereshetőséget, visszahallgatást és letöltést webes felülettel támogatja az Opennetworks. Fontos azt is tudni, hogy ezen a felületen általában 6 hónapig tesszük hozzáférhetővé az adatokat és a hangfile-t, így azt valahova le kell menteni.

Kényelmesebb és automatikusabb megoldás lehet, ha igénybe veszi a rögzített hívások ftp tárhelyre áttöltését, ami kiegészítő szolgálatásunk. Ennek segítségével meghatározott időszakonként valamennyi rögzített hangfelvételt áttöltjük egy kiválasztott ftp szerverre.

Árak

Havi díjFt/hó/mellék
Hangrögzítés2.000 Ft

Az ár nettó ár.

Rendszerszintű, vagy 10 melléknél több mellékre vonatkozó hangrögzítési díjainkkal, illetve ftp tárhelyre, vagy CRM rendszerbe történő áttöltéssel kapcsolatban kérje egyedi ajánlatunkat!

Ajánlatkérés

Ha kérdései lennének, vagy ajánlatot szeretne kérni, forduljon bizalommal Ügyfélszolgálatunk értékesítési munkatársaihoz. Jelenlegi VIPeX akciónkról bővebben is tájékozódhat.

Kulik Zsolt és Mezgár Gyula értékesítési munkatársaink  komplex szolgáltatások VIPeX, megoldások, projektek, egyedi árazású szolgáltatások és egyedi fejlesztések esetén várják jelentkezését a sales@opennet.hu e-mail címen, vagy a +36-1-999-6000 ügyfélszolgálati telefonszámon, ahol a 2-es menüpont választásával érheti el értékesítő munkatársainkat.

Hangrögzítést alábbi szolgáltatásainkhoz vehet igénybe

Telefonáló
VIPeX
ICenter IN

Legújabb blogbejegyzések a témában

GDPR és IVR

Ahogy közeledik a „bűvös” május 25-i időpont, úgy fokozódik a hangulat az új Európai Adatvédelmi Rendelet (GDPR) alkalmazásával kapcsolatban. Mint erről már többször írtunk itt, a cégek jelentős részének jelentősen át kell alakítani folyamataikat és eljárásaikat a megfelelőség érdekében. Most egy első látásra meglepő terület – az IVR – kapcsán foglaljuk össze azokat a kérdéseket, melyeket a GDPR érinthet....

Tovább

Softphone használat vállalati környezetben

Egyre többször vetődik fel a kérdés, hogy mi az ideális választás, ha valaki nem szeretne „klasszikus asztali” telefonkészüléket vállalati VoIP szolgáltatásához. Erre indok lehet, hogy sokat van irodán kívül, de pl. felmerülhet az igény ügyfélszolgálati munkavégzés, távmunka, ügyeleti rendszer, vagy akár irodán belüli nagy mozgásigény esetén is....

Tovább

A nagy GDPR-para és a hangrögzítés

A GDPR „bűvös szó” elhangzása valószínűleg egyre több hazai vállalkozás vezetője számára ugyanazokat az érzéseket kelti, mint amikor kiskorában mérges nagyanyja a Mumust emlegette. Egészen a közelmúltig a hazai kisvállalkozások vezetői abban az ártatlan és megnyugtatónak látszó hitben éltek, hogy az új európai adatvédelmi rendelet a hazai KKV szektornak csak igen kis szeletét érinti....

Tovább