Láncreakció: NIS2 és a beszállítók

A kiberbiztonsági tanúsításról és felügyeletről szóló törvény – ” Kibertan-törvény” – közvetlenül csak a gazdaság nagyobb szereplőire és meghatározott területeire fókuszál, de az ellátási láncokon keresztül a cégek egy jóval szélesebb körére fog hatást gyakorolni. Most megnézzük: hogyan?

Emlékeztetőül: Mi az a NIS2?

Az unió már 2016-ban bevezette azt az irányelvet, amelynek célja, hogy egységesen nőjön a biztonsági szint az EU-n belül. Ezeket a szabályokat a 2023-ban hatályba lépett NIS2 irányelv aktualizálja. Magyarországon a törvény által meghatározott vállalatok kiberbiztonsági ellenőrzését a Szabályozott Tevékenységek Felügyelete látja el a ” 2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről” alapján.

Kiket érint?

 

Az előírások a középvállalatokra vonatkoznak, tehát az 50 fő feletti alkalmazottal, vagy legalább 10 millió euró éves árbevétellel rendelkező cégekre. Az egyik újdonság, hogy a NIS2 kereteit új ágazatokra és szervezetekre is kiterjesztik. Sőt egyes ágazatokra, szolgáltatókra – így pl. az elektronikus hírközlési szolgáltatókra, mint az Opennetworks – ezek az irányelvek a vállalkozás méretétől függetlenül is kötelezők az előírások.

Hogy jönnek képbe a beszállítók?

 

A NIS2 nem csak szigorúbb megfelelési követelményeket fogalmaz meg a korábbiakhoz képest, de jelentősen ki is szélesíti az érintett cégek körét, valamint egy olyan ellenőrzési és szankcionálási rendszert fogalmaz meg számukra, ami nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy a vállalkozások komolyan is vegyék a kiberbiztonsági követelményeket.

A magyar „Kibertan-törvény” közvetlenül közel 50 főágazatot és közel 150 alágazatot sorol fel tételesen, ahol a cégmérettől függően, illetve egyes ágazatokban függetlenül a menedzsmentnek foglalkoznia kell a kiberbiztonsági érettséggel, és az azokat vizsgáló kétévenkénti hatósági auditokkal.

Az elvárt védelmi intézkedések katalógusában ugyanakkor – az érintett cég ágazatától függően – a kutatás-fejlesztésben, a tervezésben, a gyártásban/szolgáltatásban, a beszerzésben, a szállításban, az üzemeltetésben és a karbantartásban, a telekommunikációban és az informatikai területeken bevont alvállalkozókhoz kapcsolódóan is felelősséget fogalmaz meg a jogszabály: így az érintetteknek biztosítani kell a teljes ellátási láncon a megfelelőséget ezeken a területeken.

Mi a dolgod a beszállítókkal?

 

Reméljük nem most jössz rá, de már 2024. június 30-ig regisztrálnod kellett, ha érintett vagy. Ebben a regisztrációs folyamatban fel kellett sorolni azokat a szolgáltatókat, akik fő-tevékenységed, telekommunikáció, adattárolás és IKT rendszereid működtetésében beszállítóként, szolgáltatás nyújtóként részt vesznek (telekommunikációs partnerek, adatközpontok, informatikai fejlesztők, IKT szolgáltatások kihelyezett üzemeltetői stb.)

Ha beszállítókkal dolgozol, akkor ezek szerződéseiben is érvényesíttetni kell a szükséges intézkedéseket, sőt ezért a te céged a felelős.

 

Mik legyenek a lépések:

 

  • Állíts össze egy formalevelet, amivel megkeresheted az érintett beszállítókat
  • Tájékoztasd őket, hogy céged NIS2 érintett és beszállítói szerződéseid kezelése kapcsán mostantól fontos lesz az adott szállító esetében, hogy igazolhatóan érvényesítsen információ-biztonsági szempontokat tevékenységében.
  • Szabj meg feltételeket: elfogadható lehet, hogy az adott cég rendelkezzen információbiztonság irányítási rendszerrel (IBIR), kérheted, hogy nyilatkozzon erről. Még jobb, ha rendelkezik erre vonatkozó valamilyen tanúsítvánnyal (pl. IOS 27001) – nyilatkoztasd erről. A megfelelőség pedig egészen biztosan biztosított lesz, ha az adott cég is NIS2 kötelezett – tedd fel ezt a kérdést is.
  • A válaszok tudatában dönthetsz majd az egyes beszállítók kockázatáról kockázatelemzés keretében és:
    • elfogadhatod a beszállítót pl. minősítése (ISO vagy NIS2) alapján
    • előírhatod számára szerződéses kötelezettségként az ISO megfelelést, vagy akár – ha nincs más mód – auditot kérhetsz rá vonatkozóan egy harmadik féltől.
    • dönthetsz arról, hogy új beszállítót választasz és a beszerzési eljárásban előírod az ISO 27001 vagy a NIS2 megfelelőséget.

 

Ha beszállító vagy egy NIS2 kötelezett cégnél, akkor viszont valószínűleg elegendő lesz, ha kérésre benyújtod az ISO 27001-es tanúsítványod a cégnek, ez kiválthatja a további vizsgálódást.

Még mindíg sok minden nem tisztázott, de az érintett cégek akkor járnak jól, ha nekilátnak a felkészülésnek, ahogy mi is. Ha beszállítóként, vagy ügyfélként kérdésed van felénk ezzel kapcsolatban, állunk rendelkezésedre!

 

Judit

 

Olvasd el
legfrissebb bejegyzéseinket!

Bejegyzés próba 2.

Átirányítási korlátozás funkciónk segítségével minden mellékre külön beállíthatóvá vált, milyen hívásokat hova irányíthatnak át a kollégák.

Bejegyzés próba

Átirányítási korlátozás funkciónk segítségével minden mellékre külön beállíthatóvá vált, milyen hívásokat hova irányíthatnak át a kollégák.

Hazai MI-körkép: a call center mindent visz

A Deloitte 2023 végén elkészített átfogó MI-tanulmányából kiderül, hogy hazai cégek többsége milyen céllal vágott bele az MI-használatába.

Hazai MI-körkép: az irány jó, tervezni kell

A Deloitte MI-tanulmányából kiderül, hogy a hazai cégek többségénél már alkalmazzák a mesterséges intelligenciát, ennek fontossága pedig a közeljövőben csak tovább növekszik majd.

AI avatarok munkában: ellenség vagy segítség?

Az AI alapú eszközök forradalmasíthatják a videós tartalmak készítését a munkahelyeken, csökkentve a költségeket és megkönnyítve a többnyelvű kommunikációt, ugyanakkor számos személyiségi jogi és adatvédelmi kérdést is felvetnek.

Híváslista: gyorsgombokkal még egyszerűbb!

Call Center rendszerünk Híváslista szolgáltatásában elérhető a Callto gombok funkciója is, ami lehetővé teszi, hogy bármilyen számot egyetlen kattintással hívhassunk egy általunk választott készülékről.

Teszteld most
mi a válaszunk a kérdéseidre!

Keress minket, hogy egy online vagy személyes bemutatón egyeztethessük kérdéseidet
és azt, hogyan segíthetjük céged fejlődését!

Próbáld ki most milyen egyszerű felépítened a céged számára
optimális kommunikációs és ügyfélszolgálati megoldást! 30 napig
költségmentes, testre szabott Felhőközpontod akár néhány perc,
vagy óra múlva használhatod!