IT és mozgás: miért választják egyre többen a közösségi futást?

Az IT-szakemberek sokszor napi 10 órát is ülnek, ami a testet és a mentális egészséget is megterheli. Egyre többen fedezik fel a rendszeres mozgást – különösen a közösségi futást –, ami nemcsak a fizikai állóképességet és munkateljesítményt, de a közösségi élményt is erősíti. De miért választják ilyen sokan a futást, és hogyan segíthetik a cégek is a dolgozóik aktivitását?

Nemrég egy érdekes jelenségre figyeltem fel. Számomra a testmozgás mostanság leginkább a futást jelenti, a maratonfutási tervek háttérbe szorítanak minden mást. Legtöbbször magamban edzek, de egy ideje rátaláltam a Magyarországon is egyre népszerűbb közösségi futóklubokra, így hetente egyszer-kétszer ilyenekbe is eljárok. Ezekben a közösségekben pedig egy csoport kiemelten képviselteti magát: az IT-ban dolgozók.

 

Miután több klubot kipróbálva megállapítottam, hogy tényleg elterjedt jelenségről van szó, felmerült bennem a kérdés, miért lehet ez így? Az ott szerzett barátokkal és az Opennetes fejlesztő kollégákkal beszélgetve már kezdett bennem kialakulni egy kép, majd egy alaposabb utánaolvasást követően már biztos voltam benne, hogy a téma megér egy bejegyzést.

 

Szóval: miért kiemelten fontos az IT-sok számára a mozgás? Mit tehetnek ezzel kapcsolatban a cégek és a dolgozók? És miért lehet a futás különösen jó megoldás?

A mozgás előnyei

A legtöbben az informatikai munkákat az egész napos asztalnál üléssel és képernyőnézéssel azonosítják, ez pedig tapasztalatom szerint azon sztereotípiák egyike, ami többnyire igaz. Megerősítenek a statisztikák is, amelyek szerint egy átlagos programozó napi közel 10 órát ül. Ebben a tekintetben durva változást hozott a Covid-járvány, ami közel 2 órával növelte ezt az időt.

 

Emellett ezen a területen kiemelten jellemző a fokozott koncentrációs igény, a stressz, ezekkel összefüggésben pedig a kutatások szerint a kiégés veszélye is magas.

 

Ennek fényében máris érthetővé válik, miért lehet kifejezetten előnyös egy IT-s számára a mozgás. A rendszeres sport bizonyított módon jelentősen csökkenti az emberben a stresszt és a depresszióra való hajlamot, ellenben akár 15%-kal növeli a teljesítményt. Kiemelten pozitívan hat a mentális kapacitásra, az időkezelésre és a határidők tartására. Vagyis csupa IT-sok számára elég fontos képességre.

 

Emellett a felmérések azt is igazolják, hogy a kollégák mozgása a cégek számára is fontos. A növekvő produktivitás mellett a rendszeresen sportoló munkavállalók lényegesen kevesebb napot hiányoznak a munkából, ha pedig ezt a lehetőséget a munkahelyük biztosítja számukra, nagyobb eséllyel maradnak is az állásukban, és ajánlják a céget másoknak is.

Mozgás céges szinten és önállóan

Ennek fényében nem meglepő, hogy nagyvállalati környezetben egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek az ilyen lehetőségekre. A céges jóga, az aktivitást ösztönző versenyek vagy a munkahelyi sportnapok mind egyre népszerűbbek.

 

Olyan hétköznapi megoldások is segíthetnek, mint az irodai környezetben mostanság gyorsan terjedő állóasztalok. Néhány helyen pedig arra is figyelnek, hogy a meetingeket ne egy asztal mellett tartsák, hanem valamilyen mozgással összekötve.

 

Ezek a trendek jók, de igazán akkor vezetnek eredményre, ha rendszeres mozgásra tudják ösztönözni a kollégákat. És persze nem is mindenki dolgozik ilyen progresszív környezetben, nagyvállalatnál, vagy jár be egyáltalán az irodába. Ezekben a helyzetekben pedig a munkavállalóknak maguknak kell megoldást találniuk a problémára.

Több kell, mint mozgás

A javasolt mozgási szokások esetében az otthon dolgozók helyzete nem sokban különbözik a multis irodában dolgozó társaiktól. Az álló munkavégzés, a rendszeres mozgásszünetek beiktatása, vagy a járkáló meetingek ugyanúgy hatékony megoldások. Vannak, amelyek ezek közül otthoni környezetben nehezebben megvalósíthatók, cserébe mondjuk kinyújtózni a szőnyegen az ebéd utáni meetingre sem jár a kollégák szemöldökfelhúzásával.

 

Ebben a helyzetben viszont felmerül egy másik fontos igény. A távmunka hatására nemcsak a mozgás csökken le, de a szociális interakciók száma is. Arra pedig sokszor tényleg nincs idő, hogy egy munkanap végén a szabadidejében pótolja az ember mindkettőt. És itt jön képbe a közösségi futás.

 

Akikkel beszélgettem, mind kiemelték, hogy a közösség épp olyan fontos számukra, mint maga a mozgás. Azoknak, akiknek nincs valamilyen bevett baráti társaságuk egy csapatsporthoz, kevés sport van, amivel ennyire könnyen lehet összehangolni a kettőt. A futás ráadásul olyan széles erőnléti szinten lévő tömeget mozgat meg, hogy egy közösségben garantált, hogy mindenki megtalálja tempójához igazodó embereket.

Innen nézve már teljesen érthető, miért választja sok IT-s ezt az opciót, hiszen egyszerre több problémájukra hatékony megoldás. Persze szívesen hallanék ezzel kapcsolatban még több véleményt.

 

Ti mennyit tudtok mozogni egy nap? Hogy álltok a futáshoz? Az Opennetworks közösségi médiás felületein indítottunk ezzel kapcsolatban szavazásokat, kíváncsi vagyok a válaszaitokra!

 

Bence

Olvasd el
legfrissebb bejegyzéseinket!

Technológia, agent vagy integráció – mitől sikeres egy AI projekt?

Miközben minden vállalkozás AI lázban ég, mi mégis azt hangsúlyozzuk: egy sikeres AI projektben nem a tökéletes agent a lényeg, hanem az, hogyan tudod "beültetni" az AI-munkatársadat a folyamataidba.

Amikor a jövő még vezetékes volt

Emlékszel arra az időre, amikor egyetlen telefonvonal jelentette a kapcsolatot a világgal? A technológia azóta sokat változott. A kommunikáció jelentősége viszont semmit.

A faxgéptől az AI Agentig

2026-ban furcsán hangozhat, de Magyarországon még mindig naponta több ezer fax érkezik és indul el. Így mi egyszerre dolgozunk "kókorszaki e-faxon" és "úrkorszaki" AI segédek fejlesztésén

Ugye Köbüki volt Magyarország első AI Agentje?

Sokunk számára a mesterséges intelligencia új jelenségnek tűnik. Pedig ha őszinték vagyunk, a legtöbben már gyerekkorunkban találkoztunk vele. Igaz, akkor még nem ChatGPT-nek vagy AI Agentnek hívták. Hanem Köbükinek.

Először az üzleti probléma. Aztán az AI.

Az Opennetworks platformja már most is erős AI- és adatvezérelt képességeket nyújthat neked, de amit idén építünk, az egy új szint: egy valóban intelligens, ökoszisztéma, ahol a középpontban a Te üzleti folyamataid állnak

Amikor már nem megy ugyanúgy – túlterheltség IT környezetben

Az IT világban könnyű belecsúszni abba, hogy a „még egy ticket”, „még egy meeting”, „még egy release”. Egy ideig működik is. Aztán egyszer csak azt veszed észre, hogy túl sok. Hogyan kezeld a kiégést apró változtatásokkal? Erre adunk tippeket.

Teszteld most
mi a válaszunk a kérdéseidre!

Keress minket, hogy egy online vagy személyes bemutatón egyeztethessük kérdéseidet
és azt, hogyan segíthetjük céged fejlődését!

Próbáld ki most milyen egyszerű felépítened a céged számára
optimális kommunikációs és ügyfélszolgálati megoldást! 30 napig
költségmentes, testre szabott Felhőközpontod akár néhány perc,
vagy óra múlva használhatod!