Ünnepi ügyfélszolgálat egyszerűen: hangbejátszás gombnyomásra

Karácsonyi nyitvatartások, akciók, tájékoztatók: az ünnepi időszakban az IVR-ben szinte naponta kellene új hangokat rögzíteni. AI-alapú TTS-megoldásunkkal elég beírni a szöveget, a rendszer pedig másodpercek alatt természetes hangú bejátszóvá alakítja – így az ügyfélszolgálat a valódi problémákra koncentrálhat.

Újra itt van az ünnepi időszak, ami sokak számára az év legszebb része. Természetesen szeretjük mi is, viszont egyúttal azzal is tisztában vagyunk, hogy a kereskedelemben ez a pár hét a legzsúfoltabb, legnehezebb is mindenkinek, és nem kivételek ez alól a call centerek sem. Ilyenkor minden apró segítség számít, mi pedig szerencsére tudunk olyat mutatni, amivel könnyebb lehet a helyzet az ügyfélszolgálatokon.

Legkésőbb a kikerülő karácsonyi díszítés és megnyíló adventi vásárok láttán gondolom már mindenkit elkapott a téli hangulat, ezt pedig nem árt, ha egy ügyfélszolgálat külsőségei is tükrözik. Apróságnak tűnhet, de az ünnepi hangbejátszások tényleg segíthetnek az ügyfeleknek abban, hogy nagyobb türelemmel várják ki, amíg a rendszer tudja kapcsolni a kollégát.

 

Ennél viszont még fontosabb, hogy a betelefonálók minden esetben friss és pontos tájékoztatást kapjanak arról, hogy mikor és hogyan érhető el egy ügyfélszolgálat. Mivel ez az ünnepek alatt szinte naponta változhat, ehhez rengeteg új bejátszót lehet szükséges rögzíteni, ami a következő hetek forgatagában értékes időt rabol el mindenkitől. Itt jön képbe a TTS-rendszerünk.

TTS – így segít az AI 

A TTS, vagyis a text to speech technológia lehetővé teszi, hogy a céges IVR-rendszerekben az előre felmondott hangok helyettesíthetőek legyenek az AI által írott szövegből generált beszéddel. Nincs szükség felvételre, egyszerűen be kell írnunk a bejátszani kívánt szöveget a rendszerbe, az pedig legyártja ebből a szükséges szöveget.

 

Ugyanez a megoldás abban az esetben is tökéletes, ha ünnepi akciókról, vagy mondjuk bizonyos termékek visszaváltásának feltételeiről szeretnénk tájékoztatni az ügyfeleket. Ahelyett, hogy minden alkalommal a kollégák töltenék az idejüket ezeknek az alapvető információknak az elmagyarázásával, néhány jól elhelyezett bejátszó is megteszi, a munkatársak pedig ezalatt több problémát tudnak megoldani.

 

Vagyis röviden: ha bármilyen okból új bejátszásokra van szükségünk a következő hetekben, de nincs időnk ezeket a kollégákkal rögzíteni, a TTS kínálja a legegyszerűbb megoldást a problémára.

Persze rendszerünknek nem ez az egyetlen funkciója, ami sokat segíthet az ünnepek alatt. Ha kíváncsiak vagytok arra, a mindent tudó ütemezett átirányítási megoldásunk vagy egyéb átirányítási opcióink hogyan segítik a call centerek életét ilyenkor, olvassátok el következő blogposztunkat is a témában.

 

Ha pedig addig is érdeklődnétek, hogyan használhatjátok a TTS-t már idén az ünnepek alatt, nyugodtan keressétek kollégáinkat a +36-1-999-6000 számon!

 

Jani

Olvasd el
legfrissebb bejegyzéseinket!

NIS2 pipa: 95% – „jelentős” besorolás mellett is

Van az a pillanat, amikor hónapok munkája egyetlen mondatban sűrűsödik össze: átmentünk. Ráadásul nem is „épphogy”, hanem 95%-kal, kimagasló eredménnyel – úgy, hogy a minősített rendszerünk a magyar jogszabályok szerint „jelentős” besorolású

A vállalati működés agya: CRM és kommunikáció 2026

A CRM sok cégnél még mindig muszáj nyilvántartás: valahol vannak ügyfelek, kontaktok, pár jegyzet. 2026-ban viszont a CRM akkor ad igazi értéket, ha operációs agyként működik. Összefogja az ügyfélképet, segíti a döntést, és automatizálja a rutint. Úgy, hogy közben átlátható marad.

API-first ügyfélszolgálat 2026

Sokan még mindig úgy gondolnak a telefonos ügyfélszolgálatra, mint egy elszigetelt csatornára: felveszed a hívást, beszélsz, leteszed. 2026-ban viszont a jól működő ügyfélszolgálat inkább egy integrációs központ. A hívás nem csak beszélgetés, hanem egy esemény, ami elindít (vagy lezár) folyamatokat a háttérrendszerekben.

NIS2: beszállított kockázat

Lehet tökéletes a saját védelmed, ha közben egy fejlesztő partner, egy üzemeltető vagy egy adatközpont rés a láncban. A NIS2 feltételeinek teljesítésében a beszállítóid főszereplők: a te kockázatod része és az auditor is így fogja nézni.

Újgenerációs TTS: a hang újra stratégiai eszköz

Ha eddig a TTS-t (Text-to-Speech) csak „felolvasó gombnak” láttad, 2026-ban érdemes újra ránézni. Az új generációs modellek képesek tempót, hangsúlyt, szünetet és érzelmi árnyalatot is kezelni. Ezért lett a hang újra stratégiai terület és eszköz a céges kommunikációban.

NIS2: Te is lehetsz a leggyengébb láncszem

A legtöbb incidensnél utólag nem az a kérdés, milyen tűzfal volt, hanem az, hogy miért volt elég egy rossz kattintás, egy sietős döntés, egy megosztott jelszó vagy egy „most kivételt teszünk” pillanat. Az emberi tényező nem mellékszál a NIS2 megfelelésben, hanem a legfontosabb megerősítendő láncszem.

Teszteld most
mi a válaszunk a kérdéseidre!

Keress minket, hogy egy online vagy személyes bemutatón egyeztethessük kérdéseidet
és azt, hogyan segíthetjük céged fejlődését!

Próbáld ki most milyen egyszerű felépítened a céged számára
optimális kommunikációs és ügyfélszolgálati megoldást! 30 napig
költségmentes, testre szabott Felhőközpontod akár néhány perc,
vagy óra múlva használhatod!