Az Opennet bloggerei

The Crew – bemutatjuk az Opennet bloggereit

Mint informatikai szakemberek, húszas éveink minden lelkesedését és fanatizmusát fektettük az Opennetworks alapításába. Arról álmodoztunk, létrehozunk egy olyan szolgáltatót, amely a vállalati telekommunikációban egyenlő félként veheti fel a versenyt a piacvezetőkkel. Tizenkét éve működünk sikeresen. Felnőttünk: együtt több mint 100 évnyi telekommunikációs és informatikai tapasztalatot szereztünk, több ezer elégedett ügyfelet szolgálunk ki, több tízezer fejlesztési órát fordítottunk megoldásainkra. Állíthatjuk: közel járunk a célhoz és lelkesedésünk változatlan.

Hiszünk abban, hogy az emberi hang a kommunikációban éppolyan fontos, mint az ügyfélkapcsolatokban. Igazi csapatként dolgozva célunknak tekintjük, hogy ügyfeleinknél is igazi csapattaggá váljunk. Akik készek a rugalmas együttműködésre. Akik megoldják a problémákat. Akikkel „emberhangon” lehet beszélgetni. Akikkel jó együtt dolgozni. Ezért tartjuk fontosnak, hogy ismerősökké váljunk. Így személyesen is bemutatkozunk.

Ezen a blogos utazáson a repülőgép fedélzetén és a földi csapatban leggyakrabban ezekkel a munkatársaimmal és témákkal találkozhattok majd.

 A másodpilóta – Tóth Immánuel, fejlesztő

Gyúrd össze Antonio Banderas mosolyát egy hároméves őszinte kíváncsiságával, fűszerezd egy nagy adag tehetséggel és rakj alá zenei aláfestést: ez Imo. Fejlesztő csapatunk tagjaként nyitott arra, hogy informatikai projektjeinkben ötvözze a legújabb technológiai elvárásokat az egyszerű és ügyfélbarát megoldásokkal. Kitartó, lelkiismeretes és megbízható kollégánk, igazi csapatjátékos, akivel a közös munka éppolyan öröm, mint egy jó buli – különösen, ha a zenét is ő szolgáltatja. Imo blogbejegyzéseivel és posztjaival elsősorban technológiai kérdések, megoldások, újdonságok és alkalmazási lehetőségek bemutatása kapcsán találkoztok majd.

 A légi utaskísérők vezetője – Csengeri Dóra, ügyfélmenedzser

 „Jött, látott és győzött”. Dóri néhány hét alatt lopta be magát ügyfeleink és csapatunk szívébe is és immár több éve vezeti ügyfélszolgálatunkat. Igazi jó munkaerő: tehetséges, gyorsan tanul, precíz és okos. Kedves és türelmes az ügyfelekkel és megvan benne a fejlődéshez szükséges ambíció. Az ügyfélszolgálati munkában és csapatunkban is nagy hasznát veszi segítőkészségének és kreativitásának. Tökéletes, kedves hangú kísérőtök lesz olyan praktikus témákban, melyek nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy a „felhő szolgáltatásra váltás” zökkenőmentes legyen.

 A földi személyzet vezetője – Stark Judit, értékesítési és marketing vezető

Judit, közel két évtizedes szakmai tapasztalatára alapozva, állandó külsős munkatársként koordinálja az értékesítési és marketing munkát, valamint tanácsadóként támogatja a cégvezetést. A szakmai sokszínűség mellett erőssége a gyors feladatelemző és -megoldó képessége, stratégiai gondolkodásmódja. Céltudatosságával, pozitív gondolkodásával és fáradhatatlan lendületével folyamatos fejlődésre sarkall minket. Mindannyiunk nővére, aki éppúgy szívén viseli a cég üzleti sikerét és az ügyfelek elégedettségét, mint a csapattagok boldogságát. Judit blogbejegyzéseiben és posztjaiban elsősorban a felhő alapú telekommunikáció üzleti alkalmazási lehetőségeire, és a legújabb hazai és nemzetközi piaci tendenciák bemutatására koncentrál majd.

 …és aki a légitársaság bevételeiért felel – Kulik Zsolt, értékesítési vezető

Kitartás, alkalmazkodó képesség és stratégiai gondolkodásmód. Zsolt néhány jó tulajdonsága, mely az igazán jó értékesítőt az átlagostól megkülönbözteti. Márpedig Zsolt tipikus jó értékesítő: ha kiküldik az ajtón, bejön az ablakon. Erőssége, hogy minden ügyfél számára megtalálja a műszakilag és üzletileg is korrekt megoldást. Egyéniség, akinek mindig van mindenkihez egy kedves szava. Megértő és jó beszélgetőtárs, sajátos humora mindenkit jókedvre derít. Blogbejegyzéseiben és posztjaiban egyrészt  gazdaságossági kérdéseket, másrészt konkrét esettanulmányokat mutat majd be, valamint olyan praktikákkal szolgál, melyek segítik a VoIP szolgáltatás alkalmazását.

Fogadjátok szeretettel az Opennet bloggereit, forduljatok hozzájuk kérdésekkel!

András

0

Szólj hozzá