Felhő és biztonság a hibrid munkavégzés korában

A felhő alapú szolgáltatások és a távmunka elterjedése együttesen azt eredményezi, hogy a cégek komoly kihívás elé vannak állítva az adatbiztonság terén. Fontos, hogy meggyőződjenek a felhőszolgáltatójuk tanúsítványáról, de maguknak is lépéseket kell tenniük az adataik védelmére.  

A távmunka, illetve a hibrid munkavégzés két évvel a világjárvány kitörése után is velünk van és velünk is marad. Ezt nem mi mondjuk, hanem egy tavaly végzett felmérés alapján az IT-szakemberek. Ennek rengeteg előnye is lehet, a megváltozott munkakörnyezetben azonban újfajta kihívások is megjelennek: nagyon fontos például, hogy a cégek odafigyeljenek az adatok és az általuk használt felhő alapú szolgáltatások biztonságára. Ehhez adunk most néhány tippet.

A fent említett felmérésből kiderül, hogy a szakemberek túlnyomó többsége szerint a távmunka a jövőben is komoly szeletet képvisel majd a cégek életében, 42% pedig egyenesen úgy gondolja, hogy a hibrid munkavégzés többségben marad. Ennek egyébként a többség örül, hiszen látják, hogy a munkavállalók motivációjára és bevonzására ez jó hatással van. Vannak viszont kihívások is, amik aggasztják a megkérdezetteket.

A legtöbben itt is a kollégák jólétének biztosítását hozták fel, szorosan mögötte viszont feltűnnek a kiterjedt biztonsági kockázatok. A fő probléma az, hogy a cégek biztosítsák, a munkatársaik mindenhol hozzáférjenek a szükséges adatokhoz, azok viszont ne legyenek kitéve az ellopás veszélyének. A helyzetet bonyolítják a mára egyre több vállalat által használt felhő alapú szolgáltatások is.

Fontos, hogy a felhőszolgáltatók – mint mi az Opennetworksnél is – hiába védik a legkorszerűbb technológiával az adatokat, ezt a védelmet csak a felhőszolgáltatások és a felhő alapú alkalmazások közt nyújtják. A cégek felelőssége, hogy mozgás közben is biztosítsák ezt, például különböző egyedi titkosítási módszerekkel.

Jó megoldás lehet a formátummegörző titkosítás, ami úgy biztosítja az érzékeny adatok védelmét, hogy közben azok elérhetősége sem sérül, a hibrid munkavégzésében dolgozó kollégák is könnyen hozzáférnek. Még modernebb technológia a dinamikus adatmaszkolás, ami valós időben titkosít adatokat egy előre meghatározott szabályrendszer alapján, vagyis már a tárolásuk is titkosítva történik.

Ha mindent megtettünk azért, hogy az adatokat a felhőn kívül biztosítsuk, már csak arra kell figyelnünk, hogy a felhőszolgáltatónk is megbízható legyen. Minden vállalat azt állítja, hogy a szolgáltatása tökéletes védelmet biztosít, ezt viszont nem árt ellenőrizni is. Az Opennetworks felhő alapú szolgáltatásai, mint a VIPeX virtuális telefonközpontunk, éves szinten esik át auditáláson, mindig a legkorszerűbb módszereknek megfelelően.

A felhő és a céges adatok biztonságának megőrzése a távmunka mellett nem egyszerű feladat, de ha kellő odafigyeléssel kezeljük a kérdést, akkor nagyobb gondok nélkül használhatjuk ki a hibrid munkavégzés hosszútávú előnyeit.

 

Jani

0