Kibervédelem érthetően – céges eszközök és internet a nyaraláson

Kibervédelmi sorozatunkban szeretnénk olyan egyszerű, a mindennapokban is könnyen használható megoldásokat kínálni ügyfeleinknek és olvasóinknak, amikkel céges és saját eszközeiket is nagyobb biztonságban tudhatják. Új posztunkban adunk néhány újabb tanácsot a nyári vakáció idejére.  

Továbbra is tombol a nyár, sőt, az utóbbi hetekben kapcsolt csak rá igazán. Aki eddig nem tette, de megteheti, augusztus első heteiben biztosan elutazik valahova, ahol irodai környezetet biztosan nem, vízpartot vagy hegyeket viszont annál többet lát. A munka viszont sok esetben ilyenkor sem áll le teljesen, eszközeinket és adatainkat pedig ilyenkor is védeni kell.

Kibervédelmi cikksorozatunk első részében már beszéltünk arról, hogyan védhetjük otthon hagyott vagy a bezárt céges irodában futó eszközeinket, és írtunk hasznos titkosítási megoldásokról is. Ennek folytatásaként – ezúttal is a Nemzeti Kibervédelmi Intézet anyagait felhasználva – most arra adnánk pár tanácsot, hogy mit tehetünk, ha a nyaralás során is használnunk kell az eszközeinket.

Nulladik lépésként azt javasolnánk, hogy leginkább próbáljuk meg elkerülni ezt a lehetőséget. Ugyan mi is techcég vagyunk, ettől még fontosnak tartjuk a digitális tudatosságot és az egészséges munka-kikapcsolódás egyensúlyt, így ösztönzünk mindenkit arra, hogy a nyaralás inkább a felhőtlen kikapcsolódásról szóljon, mint a kéretlenül beeső céges e-mailek és telefonok megválaszolásáról.

Ha előre tudjuk, hogy erre nem lesz lehetőség, érdemes egyeztetni a céggel, ahol dolgozunk a teendőkről. A céges adatok, pláne az eszközök (laptopok, drive-ok, telefonok) védelme mindenkinek alapvető érdeke, munkavállalóként pedig jogilag felelősséggel is tartozunk ezekért. Gyakori kérés munkáltatói részről, hogy ilyen esetekben használjunk valamilyen titkosítási formát, vagy virtuális privát hálózatot (VPN).

A VPN, ami képes egy teljesen titkosított csatornát kiépíteni, egyébként nem csak munkahelyi eszközök esetében lehet hasznos, hanem akkor is, amikor bármilyen más okból használjuk az internetet.

Ha ezzel a lehetőséggel nem tudunk élni valamiért, a második legbiztonságosabb megoldás a mobilhálózatok használata. Ilyenkor a szolgáltatónk egy teljesen privát és megbízható hálózati kapcsolatot biztosít a mobil eszközünk és a torony között. Az Európai Unió és néhány más európai ország (pl. Svájc, Egyesült Királyság) területén ezért ma már nem is számolhatnak fel extra díjat, de azért minden utazás előtt ellenőrizzük úti célunk adatforgalmi szabályait, mert az adatroaming nagyon költséges lehet.

Amit viszont mindenképpen kerüljünk el, az a nyilvános wi-fik használata. Az ilyen ingyenes internet elérési pontok vonzóak lehetnek, de sajnos nem biztonságosak. A csalók adathalászatra és eszközeink feltörésére is használhatják ezeket az alig vagy sehogy se védett hálózatokat. Ha valamilyen okból mégis erre szorulnánk, mert mondjuk mobilnet híján kell fontos információhoz jutnunk, használjuk csak böngészésre, internetes fiókokba sose jelentkezzünk be!

Ezekkel a megoldásokkal minden eszközünket nagyobb biztonságban tudhatjuk a nyaralás során. 

Ha pedig érdekel, mit teszünk mi az Oppennetworksnél a szolgáltatásaink biztonságossá tétele érdekében, forduljatok kollégáinkhoz bizalommal a +36-1-999-6000 telefonszámon!

 

Judit

Olvasd el
legfrissebb bejegyzéseinket!

Szabadság vagy AI-függőség?

Az AI ma már szinte minden utazásban ott van. Segít útvonalat tervezni, fordítani, szállást keresni vagy programot ajánlani. Ez fantasztikus lehetőség – egészen addig, amíg észrevétlenül át nem adjuk neki azokat a döntéseket, amelyek valójában ránk tartoznak. Pl. utazás közben

Technológiai lehetőségből üzleti eredmény

a vállalati kommunikáció már régen nem különálló technológiák összessége. Egyetlen üzleti folyamat része lett, amelyben az ügyfél, a munkatárs és – egyre gyakrabban – a mesterséges intelligencia is ugyanabban az ökoszisztémában működik.

Technológia, agent vagy integráció – mitől sikeres egy AI projekt?

Miközben minden vállalkozás AI lázban ég, mi mégis azt hangsúlyozzuk: egy sikeres AI projektben nem a tökéletes agent a lényeg, hanem az, hogyan tudod "beültetni" az AI-munkatársadat a folyamataidba.

Amikor a jövő még vezetékes volt

Emlékszel arra az időre, amikor egyetlen telefonvonal jelentette a kapcsolatot a világgal? A technológia azóta sokat változott. A kommunikáció jelentősége viszont semmit.

A faxgéptől az AI Agentig

2026-ban furcsán hangozhat, de Magyarországon még mindig naponta több ezer fax érkezik és indul el. Így mi egyszerre dolgozunk "kókorszaki e-faxon" és "úrkorszaki" AI segédek fejlesztésén

Ugye Köbüki volt Magyarország első AI Agentje?

Sokunk számára a mesterséges intelligencia új jelenségnek tűnik. Pedig ha őszinték vagyunk, a legtöbben már gyerekkorunkban találkoztunk vele. Igaz, akkor még nem ChatGPT-nek vagy AI Agentnek hívták. Hanem Köbükinek.

Teszteld most
mi a válaszunk a kérdéseidre!

Keress minket, hogy egy online vagy személyes bemutatón egyeztethessük kérdéseidet
és azt, hogyan segíthetjük céged fejlődését!

Próbáld ki most milyen egyszerű felépítened a céged számára
optimális kommunikációs és ügyfélszolgálati megoldást! 30 napig
költségmentes, testre szabott Felhőközpontod akár néhány perc,
vagy óra múlva használhatod!