Ünnepi ügyfélszolgálat egyszerűen: hangbejátszás gombnyomásra

Karácsonyi nyitvatartások, akciók, tájékoztatók: az ünnepi időszakban az IVR-ben szinte naponta kellene új hangokat rögzíteni. AI-alapú TTS-megoldásunkkal elég beírni a szöveget, a rendszer pedig másodpercek alatt természetes hangú bejátszóvá alakítja – így az ügyfélszolgálat a valódi problémákra koncentrálhat.

Újra itt van az ünnepi időszak, ami sokak számára az év legszebb része. Természetesen szeretjük mi is, viszont egyúttal azzal is tisztában vagyunk, hogy a kereskedelemben ez a pár hét a legzsúfoltabb, legnehezebb is mindenkinek, és nem kivételek ez alól a call centerek sem. Ilyenkor minden apró segítség számít, mi pedig szerencsére tudunk olyat mutatni, amivel könnyebb lehet a helyzet az ügyfélszolgálatokon.

Legkésőbb a kikerülő karácsonyi díszítés és megnyíló adventi vásárok láttán gondolom már mindenkit elkapott a téli hangulat, ezt pedig nem árt, ha egy ügyfélszolgálat külsőségei is tükrözik. Apróságnak tűnhet, de az ünnepi hangbejátszások tényleg segíthetnek az ügyfeleknek abban, hogy nagyobb türelemmel várják ki, amíg a rendszer tudja kapcsolni a kollégát.

 

Ennél viszont még fontosabb, hogy a betelefonálók minden esetben friss és pontos tájékoztatást kapjanak arról, hogy mikor és hogyan érhető el egy ügyfélszolgálat. Mivel ez az ünnepek alatt szinte naponta változhat, ehhez rengeteg új bejátszót lehet szükséges rögzíteni, ami a következő hetek forgatagában értékes időt rabol el mindenkitől. Itt jön képbe a TTS-rendszerünk.

TTS – így segít az AI 

A TTS, vagyis a text to speech technológia lehetővé teszi, hogy a céges IVR-rendszerekben az előre felmondott hangok helyettesíthetőek legyenek az AI által írott szövegből generált beszéddel. Nincs szükség felvételre, egyszerűen be kell írnunk a bejátszani kívánt szöveget a rendszerbe, az pedig legyártja ebből a szükséges szöveget.

 

Ugyanez a megoldás abban az esetben is tökéletes, ha ünnepi akciókról, vagy mondjuk bizonyos termékek visszaváltásának feltételeiről szeretnénk tájékoztatni az ügyfeleket. Ahelyett, hogy minden alkalommal a kollégák töltenék az idejüket ezeknek az alapvető információknak az elmagyarázásával, néhány jól elhelyezett bejátszó is megteszi, a munkatársak pedig ezalatt több problémát tudnak megoldani.

 

Vagyis röviden: ha bármilyen okból új bejátszásokra van szükségünk a következő hetekben, de nincs időnk ezeket a kollégákkal rögzíteni, a TTS kínálja a legegyszerűbb megoldást a problémára.

Persze rendszerünknek nem ez az egyetlen funkciója, ami sokat segíthet az ünnepek alatt. Ha kíváncsiak vagytok arra, a mindent tudó ütemezett átirányítási megoldásunk vagy egyéb átirányítási opcióink hogyan segítik a call centerek életét ilyenkor, olvassátok el következő blogposztunkat is a témában.

 

Ha pedig addig is érdeklődnétek, hogyan használhatjátok a TTS-t már idén az ünnepek alatt, nyugodtan keressétek kollégáinkat a +36-1-999-6000 számon!

 

Jani

Olvasd el
legfrissebb bejegyzéseinket!

Amikor már nem megy ugyanúgy – túlterheltség IT környezetben

Az IT világban könnyű belecsúszni abba, hogy a „még egy ticket”, „még egy meeting”, „még egy release”. Egy ideig működik is. Aztán egyszer csak azt veszed észre, hogy túl sok. Hogyan kezeld a kiégést apró változtatásokkal? Erre adunk tippeket.

A vállalati rendszerek új korszaka

Ma már nem az a kérdés, hogy a vállalatod - mérettől és működési területtől függetlenül - használ-e felhő alapú rendszereket. 2026-ban a kérdés elsősorban az, hogy ezek a felhő alapú szolgáltatások hogyan működnek együtt egymással az intelligens vállalati működést érdekében: a lehető legkevesebb emberi beavatkozással, a lehető legtöbb hasznos adatot megosztva egymással.

Kicsi a bors, de hatékony

Egy KKV ügyfélszolgálat működtetése első ránézésre egyszerűnek tűnhet: kevesebb ügyfél, kisebb csapat, gyorsabb reakciók. A gyakorlatban azonban épp a limitált erőforrások miatt jelennek meg a legkritikusabb folyamatszervezési hibák – és ezek közvetlenül hatnak az ügyfélélményre.

Adatból növekedés

Az Opennetworks Kft. folyamatosan beszámol GINOP Plusz 2.1.3-24 pályázat keretében kapott vissza nem térítendő európai uniós támogatásának felhasználásáról. bejegyzés a marketing fejlesztési részprojektről.

Okosabb kapcsolatok, gyorsabb válaszok

Az Opennetworks platformja már most is erős AI- és adatvezérelt képességeket nyújthat neked, de amit idén építünk, az egy új szint: egy valóban intelligens, önállóan működő kommunikációs ökoszisztéma

NIS2 pipa: 95% – „jelentős” besorolás mellett is

Van az a pillanat, amikor hónapok munkája egyetlen mondatban sűrűsödik össze: átmentünk. Ráadásul nem is „épphogy”, hanem 95%-kal, kimagasló eredménnyel – úgy, hogy a minősített rendszerünk a magyar jogszabályok szerint „jelentős” besorolású

Teszteld most
mi a válaszunk a kérdéseidre!

Keress minket, hogy egy online vagy személyes bemutatón egyeztethessük kérdéseidet
és azt, hogyan segíthetjük céged fejlődését!

Próbáld ki most milyen egyszerű felépítened a céged számára
optimális kommunikációs és ügyfélszolgálati megoldást! 30 napig
költségmentes, testre szabott Felhőközpontod akár néhány perc,
vagy óra múlva használhatod!