Hivatal a felhőben

A felhőszolgáltatás bérlésének előnyei kézenfekvőek, a kételyek pedig többnyire könnyen cáfolhatók.  

A felhőszolgáltatások ma már nem csak a vállalati szektor, de az állami szféra életében is jelen vannak. Manapság az emberek ugyanazt – gyors és akadálymentes ügyintézést, 0-24-ben elérhetően, lehetőleg online – várják el az állami szolgáltatásoktól, amit a magánszektorban az utóbbi években megszoktak. Épp ezért elengedhetetlen, hogy a költségvetési korlátok és a bürokratikus akadályok ellenére itt is szintet léphessen az ügyfélkiszolgálás. És ebben segítenek a felhőszolgáltatások, ebben segíthetünk mi is.

Mivel az állami szektorban (is) hiány van szakképzett informatikusokból, ezért egy jó és egyre elterjedtebb megoldás lehet, hogy megszabadulnak a saját rendszer fenntartásának költségétől és úgynevezett SaaS-hoz, vagyis felhőalapú szoftverhez, mint szolgáltatás folyamodnak. Az ilyen felhőszolgáltatás, ha jól használják, költséghatékony és rugalmas, ráadásul a különböző ügynökségek munkáját is könnyebb vele integrálni.

Vannak viszont régi beidegződések, amik alapján az állami cégek félnek átállni a felhőszolgáltatás megvásárlására. Ilyen, sokáig tényleg problémás pont volt, hogy a régebbi rendszerek és alkalmazások integrálása speciális szaktudást vett igénybe az új szoftverekkel. Ez azonban manapság már sokkal egyszerűbb, a legtöbb szolgáltató, ahogy az Opennetworksnél mi is, API-kat használ, amik sokkal egyszerűbbé teszik az integrációt, költséges és időigényes utómunka nélkül.

Szintén fontos kérdéskör az adatok biztonságának kérdése, hiszen mondani sem kell, hogy az állami szférában a nyugdíjaktól az egészségügyi adatokig mennyi személyes információt tárolnak. Valamennyire érthető, hogy ezt figyelembe véve nem szívesen vesznek igénybe máshonnan biztosított felhőszolgáltatást, de a valóság az, hogy az ezeket nyújtó szolgáltatókat, ahogy minket is, nagyon komoly biztonsági sztenderdek kötnek.

Az általunk nyújtott felhőszolgáltatásoknak teljes mértékben GDPR-kompatibilisnek kell lennie, a rendszereink biztonságát pedig éves auditáláson ellenőrzik. Emellett a rendszerek frissítése állandó, hogy mindig megfeleljenek a legmagasabb elvárt színvonalnak, mi is készítjük VIPeX felhő alapú telefonközpont szolgáltatásunkhoz az emelt szintű biztonsági csomagunkat.

Sok állami cégnél emellett attól tartanak, ha külső felhőszolgáltatást vesznek igénybe, azzal elveszítik a teljes kontrollt a tárolt adatok felett. Ez azonban nincs így, az ügyfél kérésére mi is biztosítjuk, hogy a tárolt adatok, mondjuk hangfelvételek rendszeres időközönként (biztonságosan titkosítva) áttöltődjenek egy megadott FTP-szerverre, így bármikor hozzáférhető az előfizető számára a felhőszolgáltatás összes adata.

Mivel a kételyek többsége cáfolható, a megoldás előnyei pedig kézenfekvőek, nem kérdés, hogy ezek a felhő alapú szoftverek idővel az állami szektorban is elterjednek majd. A vállalatok ezt az előnyt már élvezik, a jövőben pedig a mi felhőszolgáltatásaink is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az állami cégek számára is könnyebbé váljon az ügyfélkezelés.

 

Jani

Olvasd el
legfrissebb bejegyzéseinket!

Ne ragadj nyáron az irodában – távmunkát támogató megoldások

A távmunka és a nyári szabadságok a belső kommunikációt és az ügyfélszolgálati munkát is nehezítik, de a VIPeX megoldásai segítenek, hogy probléma nélkül tarthasd a kapcsolatot mindenkivel.

Munka és magánélet egyensúlya az IT szektorban – kihívás és lehetőség

Az IT szektorban dolgozók gyakran szembesülnek a munka és magánélet határainak elmosódásával. Összefoglaljuk, milyen kihívásokat látni, és milyen válaszok segíthetnek megtartani az egyensúlyt.

Hogyan tedd hatékonyabbá céges kommunikációd? Segítünk dönteni!

A céges kommunikáción sokféle módon lehet javítani. Most bemutatjuk, milyen szempontok alapján érdemes választani a VIPeX és a Call Center modul között.

Távmunkában az IT-csapat – lehetőség vagy kockázat?

Az IT-szektorban a távmunka ma már természetes. Megmutatjuk, félelem helyett miért érdemes inkább a lehetőséget látnunk benne.

Az okoseszközök árnyoldala – IoT és biztonság 2025-ben

Az IoT-eszközök terjedése kényelmet és hatékonyságot hoz, de komoly biztonsági kihívásokat is jelent a vállalkozások számára.

A gyógyulás szolgálatában – kommunikációs megoldásaink az egyészségügyben

Az egészségügyi ellátásban nincs idő felesleges várakozásra. Épp ezért nem mindegy, milyen kommunikációs és call center rendszerek segítik az ügyfélkapcsolatot a rendelőkben vagy épp magánklinikákon.

Teszteld most
mi a válaszunk a kérdéseidre!

Keress minket, hogy egy online vagy személyes bemutatón egyeztethessük kérdéseidet
és azt, hogyan segíthetjük céged fejlődését!

Próbáld ki most milyen egyszerű felépítened a céged számára
optimális kommunikációs és ügyfélszolgálati megoldást! 30 napig
költségmentes, testre szabott Felhőközpontod akár néhány perc,
vagy óra múlva használhatod!