Nem levált, segít: AI a szövegalkotásban

Az írás, kreativitás és a hatásos kommunikáció mind hosszú időn át voltak az egyik legfontosabb szerszámai a copywritereknek, akik az üzenetek formálásával, és szövegeik mágikus varázsával hozzák létre a márkák kifinomult arculatát. Azonban az új technológiai forradalomnak köszönhetően most egy új szereplő érkezik a jelenetbe, és megkérdőjelezi a hagyományos írási folyamatokat: mesterséges intelligencia (AI).

Mai blogposztunk témáját nem is szemléltethetnénk jobban, mint a fenti kiemelt részlettel. Talán már kitaláltátok: az a bekezdés nem tőlem származik, hanem a mesterséges intelligencia generálta. Ez lenne a jövő? A kreatív szövegírás feladatát végleg átveszik – az idővel ennél azért remélhetőleg ügyesebbé váló – nyelvi modellek, feleslegessé téve az emberi munkát a területen?

Azért nem egészen. Mint a generált szöveg is mutatja, az AI szövegalkotása még koránt sem tökéletes, és bár ez idővel biztosan javulni fog, az emberi kreativitás szintjét talán sosem lesz képes megütni.

Ez viszont nem jelenti, hogy ne lehetne a jövőben, vagy akár ne lenne már most hasznos segítség ilyen feladatokhoz. Összeszedtem pár területet, ahol használatával komoly pozitív változást lehet elérni.

Vegyük például a helyesírást. Én tudom magamról, hogy ez nem az erősségem. Sok elütéssel dolgozom, ezeket ráadásul többszöri újraolvasásra se mindig veszem észre. Ha bármilyen hosszabb szöveget írok, garantáltan elmegy vele fél óra, hogy korrigálom magam, az eredmény pedig még így sem tökéletes.

Az AI viszont ezt a feladatot egy perc alatt megoldja. Vagyis a szövegünk minőségén emel úgy, hogy annak tartalmán semmit sem változtat, miközben rengeteg időt spórol nekünk. Pláne, ha mondjuk ugyanezt egy idegen nyelven írt szöveg esetén kérjük tőle, ahol még az összes nyelvtani szabállyal sem vagyunk feltétlenül tisztában. Mi ez, ha nem segítség?

Egy másik ilyen terület az adatgyűjtés. Legyél copywriter, újságíró vagy akár regényíró, a munkád egyik alapja, hogy témának, amiről írsz, alaposan utánajársz. Ezt persze nem váltja ki az AI, de jelentősen megkönnyítheti. Például jóval könnyebben gyűjt adatokat, statisztikákat egy területről, mialatt Te azzal foglalkozol, hogy egy általános rálátást szerezz egy témára.

A mesterséges intelligencia nem csak az adatokra, de a trendekre is könnyebben ráláthat, mint bármilyen ember. Tudom, hogy egy blogposztban megemlíteni a SEO-zást olyan, mintha egy éttermi konyhafőnök arról beszélne, hogy milyen ipari tisztítószerrel mossák a tányérokat, amiben a vacsoránkat kaptuk, de ha tetszik, ha nem, a munkánk fontos része, hogy a tartalmaink minél több emberhez eljussanak. Ebben pedig az AI nagy segítség.

A keresőmotorok folyamatos változásival manapság már élő ember nem tud lépést tartani, aki pedig mégis, az egy vagyont elkér ezért a munkáért. A mesterséges intelligencia ellenben könnyedén leköveti ezeket a trendeket, segítségével pedig pillanatok alatt változtathatjuk szövegeinket keresőbaráttá.

Hasonló a helyzet a közösségi médiás posztok esetében. Kinek van kreatív energiája minden platformra – Facebook, Instagram, Linkdin, Twitter/X, TikTok, stb. … leírni is fárasztó – külön az adott célcsoportra szabott ajánlót/hirdetést létrehozni egy tartalomhoz? Az AI ezt a feladatot simán átveheti tőlünk, míg mi koncentrálhatunk magára a produktumra.

Sorolhatnám még, de szerintem ennyiből is látjátok a lényeget. Nem amellett érvelek, hogy az AI bármikor is át kéne, hogy vegye az emberi írók, újságírók, szövegalkotók munkáját. Ugyanakkor kétségtelen, hogy egy hasznos segítséget nyújthat benne, amit kár lenne nem kihasználni a végeredmény javítására.

 

Judit

Olvasd el
legfrissebb bejegyzéseinket!

A vállalati működés agya: CRM és kommunikáció 2026

A CRM sok cégnél még mindig muszáj nyilvántartás: valahol vannak ügyfelek, kontaktok, pár jegyzet. 2026-ban viszont a CRM akkor ad igazi értéket, ha operációs agyként működik. Összefogja az ügyfélképet, segíti a döntést, és automatizálja a rutint. Úgy, hogy közben átlátható marad.

API-first ügyfélszolgálat 2026

Sokan még mindig úgy gondolnak a telefonos ügyfélszolgálatra, mint egy elszigetelt csatornára: felveszed a hívást, beszélsz, leteszed. 2026-ban viszont a jól működő ügyfélszolgálat inkább egy integrációs központ. A hívás nem csak beszélgetés, hanem egy esemény, ami elindít (vagy lezár) folyamatokat a háttérrendszerekben.

NIS2: beszállított kockázat

Lehet tökéletes a saját védelmed, ha közben egy fejlesztő partner, egy üzemeltető vagy egy adatközpont rés a láncban. A NIS2 feltételeinek teljesítésében a beszállítóid főszereplők: a te kockázatod része és az auditor is így fogja nézni.

Újgenerációs TTS: a hang újra stratégiai eszköz

Ha eddig a TTS-t (Text-to-Speech) csak „felolvasó gombnak” láttad, 2026-ban érdemes újra ránézni. Az új generációs modellek képesek tempót, hangsúlyt, szünetet és érzelmi árnyalatot is kezelni. Ezért lett a hang újra stratégiai terület és eszköz a céges kommunikációban.

NIS2: Te is lehetsz a leggyengébb láncszem

A legtöbb incidensnél utólag nem az a kérdés, milyen tűzfal volt, hanem az, hogy miért volt elég egy rossz kattintás, egy sietős döntés, egy megosztott jelszó vagy egy „most kivételt teszünk” pillanat. Az emberi tényező nem mellékszál a NIS2 megfelelésben, hanem a legfontosabb megerősítendő láncszem.

Beszéd: élmény és bizalom – STT/TTS trendek 2026

2026-ban a beszédtechnológia (STT/TTS) kilép az „átírás–felolvasás” korszakból: a kontextusfüggő intelligencia, az érzelemgazdag megszólalás és az adatbizalom együtt alakítja át a telekom ügyfélélményt és a belső működést.

Teszteld most
mi a válaszunk a kérdéseidre!

Keress minket, hogy egy online vagy személyes bemutatón egyeztethessük kérdéseidet
és azt, hogyan segíthetjük céged fejlődését!

Próbáld ki most milyen egyszerű felépítened a céged számára
optimális kommunikációs és ügyfélszolgálati megoldást! 30 napig
költségmentes, testre szabott Felhőközpontod akár néhány perc,
vagy óra múlva használhatod!