Hasznosítsd a statisztikákat – a CC rendszer funkciói

Call Center modulunk statisztikái egy sor hasznos információval láthatnak el ügyfeleidről és kollégáidról, mindezt pedig könnyen és gyorsan szűrhető módon biztosítják.
Üzenetek a megfelelő helyen: SMS és e-mail a VIPeX-ben

Ugyan az ügyfélszolgálatok elsődlegesen a hangalapú kommunikációra épülnek, a jól használt szöveges üzenetek jelentősen megkönnyíthetik kollégáid dolgát. VIPeX rendszerünk funkció a hívási folyamatot valamilyen üzenetküldéssel kapcsolják össze.
Kell-e még a jó öreg asztali telefonkészülék?

A hagyományos asztali telefonkészülékeknek épp úgy megvannak az előnyei és hasznos részét képezhetik egy integrált céges kommunikációnak, mint a számítógépes vagy mobil softphone megoldások. Egy jól működő rendszer mindháromból kihozza a legtöbbet.
Védelem emelt szinten – a Szolgáltatás Portál extra funkciói

Kétfaktoros hitelesítés nélkül ma már a legkorszerűbb biztonsági rendszerek nem működhetnek, így emelt szintű biztonsági megoldásaink között mi is elérhetővé tesszük ennek lehetőségét.
Fő a biztonság: védelmi funkciók a Szolgáltatás Portálon

Egy felhő alapú szolgáltatás számos biztonsági kockázatnak van kitéve, ezért elengedhetetlen, hogy egy szolgáltató megfelelő eszközökkel védje a rendszerét és így ügyfeleit. Az Opennetworks Szolgáltatás Portálja egy sor új lehetőséggel garantálja a biztonságot, amik közül több minden felhasználónk számára elérhető.
Nem gond a GDPR: hangok és hangtárolás a VIPeX-ben

Ha hangtárolásról és hívásrögzítésről van szó, a rugalmas és GDPR-nak megfelelő híváskezelés ma már minden cég számára elengedhetetlen. VIPeX rendszerünk ehhez biztosít rengeteg lehetőséget az előfizetőknek.
Hangos kérdések – így oldd meg a hívásrögzítést

Az ügyfélszolgálatok hangfelvételeinek tárolása során egyre több szabálynak kell megfelelni, ami egy sor technikai és adminisztrációs terhet ró a cégekre. Egyszerűbb megoldás lehet a kérdést egy megbízható szolgáltatónál rendezni.
Felhőszolgáltatás rugalmasan – így számold el a felhő költséget!

A felhő alapú szolgáltatások bérlésének rendszerében nem egyszerű eligazodni, de egy rugalmas szolgáltató többféle megoldást is biztosít, ezzel segítve, hogy egy cég rugalmasan használhassa ki forrásait.
Hivatal a felhőben

A felhőszolgáltatás bérlésének előnyei kézenfekvőek, a kételyek pedig többnyire könnyen cáfolhatók.
Hang és videómegoszás könnyedén: WebRTC alapok

A problémamentes hang és videómegosztás már nélkülözhetetlen a vállalati kommunikációban. Ezt a fontos feladatot segíti elő egy rohamosan fejlődő technológia, a WebRTC. Most bemutatjuk, hogyan működik, miben újító jellegű, és miért lehet hasznos a technológia alkalmazása.