Hívószámok, beszédcsatornák, külső SIP kapcsolatok

Mai blogposztunkban a VIPeX rendszerünk hívásforgalom kezelésének alapjairól: a mellékek, beszédcsatornák és telefonszámok összefüggéseiről szeretnék írni Nektek. Ez azért nagyon fontos terület, mert az optimális választás itt nem csak a jó, és a vállalati céljaidnak leginkább megfelelő működést biztosítja, hanem jelentősen csökkentheti a telekommunikációs költségeidet is.

Mellékek, beszédcsatornák, telefonszámok

Az alközpont alap-építő kövei a mellékek. Ezek fajtáiról és a kapcsolódó lehetőségekről (technikai mellékek, páros mellék) már egy korábbi bejegyzésben beszéltünk Nektek. Ami most ebből fontos információ, hogy a VIPeX esetében minden mellékhez (páros mellék esetén minden felhasználóhoz) automatikusan jár egy beszédcsatorna és egy – a telepítés körzetének megfelelő – belföldi vezetékes telefonszám.

Vagyis 50 mellék esetében, amennyiben azokat mind a központi telefonszámhoz kapcsoljuk, 50 párhuzamos hívást tud majd a rendszered fogadni, ugyanakkor – igény esetén – minden melléked tud majd saját külső hívószámon is hívást fogadni, illetve arról hívást indítani. Egyúttal minden mellék esetében beállíthatod, hogy mi legyen a kihívó szám, amiről a kihívásokat indítja, illetve dönthetsz arról is, hogy rendelsz-e hozzá önálló, külső hívószámot.

Nem árt, ha tudod, mivel fontos információ lehet az egyes telekommunikációs cégek ajánlatainak összehasonlításakor, hogy a hívószámok és beszédcsatornák itt – a fent említett mennyiségben – benne vannak a mellék díjában. Így sok más szolgáltatóval ellentétben ezekért nem kell külön fizetni nálunk, csak ha ezt a mennyiséget szeretnéd további beszédcsatornákkal vagy hívószámokkal növelni, például azért, mert ügyfélszolgálatodon több, mint 50 párhuzamos hívás várható.

Szintén érdemes megjegyezni, hogy ezek helyett a belföldi vezetékes számok helyett ingyenesen hívható zöld számra, de akár rövid vagy nemzetközi hívószámra is megvan a lehetőséged előfizethetni.

Forgalom és telefonközpont más-más szolgáltatótól, egy rendszerben

Bármely irányba (belföldi vezetékes, mobil, külföld) kínálunk kedvező percdíjakkal forgalmi szolgáltatásokat a VIPeX mellé. Előfordulhat azonban, hogy Te, mint ügyfél, a más szolgáltatóknál még fennálló hűségidő, flottakedvezmény vagy „korlátlan forgalmi csomag” miatt nem, vagy csak részben akarsz forgalmi szolgáltatót váltani.

Számodra ilyenkor ideális megoldás a külső mellék opció. A külső mellékek más szolgáltatónál előfizetett telekommunikációs szolgáltatás (hívószám és forgalom) integrálását teszik lehetővé a VIPeX-be. Külső mellék – külső SIP kapcsolat – bekötésére lehetőséged van belföldi vezetékes, belföldi mobil, külföldi iránnyal (trunkkel) is. Több kimenő trunk esetén pedig lehetőség van a hívás útvonalak definiálására is, tehát beállíthatod, hogy pl. az adott mellékről (hívószámról) kezdeményezett mobil hívások a mobil hívószámon, a vezetékesek pedig a vezetékes irányban hívjanak ki, ezzel a hívásköltségek jelentősen csökkenhetnek. Ez persze csak úgy lehetséges, hogy természetesen egy mellékhez több bejövő és kimenő hívószám is kapcsolódhat.

A mobil forgalom integrálásának másik lehetősége a SIM tárhely opció, ami az előfizetői SIM kártyád (hívószám és forgalom) integrálását fizikai elhelyezéssel biztosítja a rendszerbe.

Jani

0