Opennet csapat, Sysadminday

Nem minden(ki) szögletes, aki „kocka”

A rendszeradminisztrátorok elismeréséért 18. éve küzd a sysadminday.com. Kezdeményezésükre minden év júliusának utolsó péntekén világszerte megtartják a világ IT-közösségében méltán népszerű rendszeradminisztrátorok megbecsülésének napját. A hazai Sysadminday rendezvényen – július 21-én – az Opennetworks csapata is részt vett. Most ennek kapcsán a „kockákról” kialakult sztereotípiákat szeretnék finomítani, három csapattagunkkal készült mini-interjúval.

András, rendszermérnök, tulajdonos, IT vezető

Mi volt a jeled az oviban?

  • Nem tudom, talán alma.

Mikor vetted az első számítógépedet és milyen márkájú/típusú volt?

  •  Commodore 64 volt és a szüleim vették 1989-ben. Aztán szerettem volna egy Xt-t, de először csak egy egeret kaptam, hogy tudjak várni…..jobb, újabb gépre/szerverre azóta is nehezen tudok:)

Napi hány órát töltesz internetes alkalmazásokkal?

  • Túl sokat…

Mikor döntöttél úgy, hogy informatikus leszel és miért?

  • Számítógépes Lego tervező szerettem volna lenni, akkor ez a szakma még csak Dániában létezett. A Lego sajnos így lemaradt és maradt a számítógép…meg a Legó tervezés/építés hobbiként.

Mi a kedvenc informatikai területed?

  • Informatikai hálózatok és szerver infrastruktúra tervezése és építése.

Énekelsz, ha nem lát senki (pl. a fürdőkádban)?

  • Nem (…..de szokott a konyhában…- a szerk.)

Most éppen milyen IT-s probléma megoldása foglalkoztat a legjobban?

  •  Minden olyan alkalmazás és megoldás érdekel, amivel saját időt tudnék nyerni:)

Fel tudnál kelni rendszeresen reggel 7-kor?

  • Nem nyilatkozom…..

Mi a legkedvesebb szabadidős tevékenységed?

  • Minden ami a vízhez kapcsolódik (búvárkodás, hajó, wakeboard)

Mit üzennél a “jövőből” 20 éves önmagadnak?

  • No para: a „legvégére” mindent meg fogunk oldani:)

 

Imo, vezető fejlesztő, programozó

Mi volt a jeled az oviban?

  • házikó, úgy rémlik…

Mikor vetted az első számítógépedet és milyen márkájú/típusú volt?

  • Az első, saját keresetből 2007 körül volt, egy felsőbb kategóriás Fujitsu-Siemens laptop volt.

Napi hány órát töltesz internetes alkalmazásokkal?

  • Felhasználóként 1 órát.

Mikor döntöttél úgy, hogy informatikus leszel és miért?

  • 2009-10 környékén, egy barátom tette a bogarat a fülembe, azt kérdezte, hogy miért nem csinálok meg egy programozói képzést, nekem az biztos menne.. Onnan nem volt vissza út….

Mi a kedvenc informatikai területed?

  • Kódolás.

Énekelsz, ha nem lát senki (pl. a fürdőkádban)?

  • Néha akkor is, ha látnak….(..és milyen jól csinlálja…a szerk.)

Fel tudnál kelni rendszeresen reggel 7-kor?

  • Hétköznap 6:40-kor kelek.

Mi a legkedvesebb szabadidős tevékenységed?

  • Foci

Mit üzennél a “jövőből” 20 éves önmagadnak?

  •  Azonnal kezdjek el programozni!

 

Attila, rendszermérnök

Mi volt a jeled az oviban?

  • Gomba

Mikor vetted az első számítógépedet és milyen márkájú/típusú volt?

  • Szüleimtől kaptam 12 évesen, Intel 286-os

Napi hány órát töltesz internetes alkalmazásokkal?

  • Munkán kívül 1-2

Mikor döntöttél úgy, hogy informatikus leszel és miért?

  • 13-14 évesen sokat ültem a gép előtt és azt mondták jó lehetőségek vannak a szakmában; így.

Mi a kedvenc informatikai területed?

  •  VoIP

Énekelsz, ha nem lát senki (pl. a fürdőkádban)?

  • Nem

Most éppen milyen IT-s probléma megoldása foglalkoztat a legjobban?

  • Sip proxy bevezetése.

A Világ olyan amilyen, de a benne/velünk élő informatikusok a legkevésbé sem egyforma „kockák”. Ünnepeljük és becsüljük a bennük rejlő tehetséget, sokféleséget és értékeket minden nap!

0