Nem értjük még tökéletesen az MI-t, de legalább nem félünk tőle

Kutatás készült az MI felhasználásról a magyar cégvezetők körében, ami megmutatja, hol tart a technológia ismerete és használata itthon. Látszik, hogy a hajlandóság megvan, de a hatékony terjedéshez alapvető ismeretek még sok esetben hiányoznak.  

Az, hogy a mesterséges intelligencia itt van velünk a mindennapokban, nem újdonság. Az MI-technológia napjaink slágertémája, ami életünk egyre nagyobb területén kap egyre hangsúlyosabb szerepet. Magával a terjedésével mindenki tisztában van, egyáltalán nem mindegy viszont – különösen céges szinten nem – ki hogyan látja át ezt a folyamatot és miként viszonyul hozzá. A hazai SAP friss kutatása ennek megértésében segített.

Cégvezetőként mindig örömmel olvasom az olyan felméréseket, amik összefogják a döntéshozók véleményét, az említett kutatás pedig most ezt tette meg 300 tulajdonos esetében. Az eredmények bizonyos szempontból megleptek, sok esetben viszont várható eredményt hoztak.

Az első kérdés, amit ezen a téren tisztázni kell, hogy mi is az MI, vagyis inkább mit gondolunk annak. Ebben a kérdésben azért láthatóan vannak még félreértések a magyar cégvezetők körében, viszont szerencsés helyzet, hogy a legtöbben jól fel is mérik, hogy tudásuk a témában, vagy üzletük MI-alkalmazása nincs a kellő szinten. Sokan pozitívak, de elég kevesen (20% körül) vannak azok, akik szerint cégük úttörő módon használja a technológiát. Ezt az arányt szerintem a mindennapokban is lehet tapasztalani.

A hiányosságok ezen a téren egyértelműek, így a közeljövőben mindenképpen érdemes lesz ezeknél a cégeknél minél több időt és erőforrást fordítani arra, hogy mindenki megismerkedjen és megbarátkozzon a technológiával, különösen ha döntési helyzetben van a használatáról.

A következő fontos lépcső, hogy mennyire van igény a jelenlegi helyzet megváltoztatására, vagyis a technológia kiterjedtebb használatra. Kifejezetten jó látni, hogy bár az MI-vel kapcsolatban felmerülnek – egyáltalán nem elhanyagolható  – biztonsági és jogi aggályok, vagy kérdések a munkaerőpiacra gyakorolt hatásával kapcsolatban, a többség inkább lehetőségként tekint a technológiára. Viszont az sem váratlan, hogy ez a lelkesedés a nagy cégek körében élénkebb, a kisebbek borúsabban látják az MI-t és félnek is a lemaradástól az alkalmazásában.

És hogy hol szeretnék leginkább alkalmazni a cégek? Saját megoldásainkon is tudjuk igazolni, hogy az MI-nek mennyi haszna van a telekommunikáció területén, az erre épülő TTS-szolgáltatásunk például szinte egy call center teljes IVR menüjét képes felhúzni vele.

Szerencsére sok cégvezető is hasznosnak látja a technológiát az ügyfelek elérésben. Emellett gyakran felmerülő válasz volt még a logisztika vagy a termékfejlesztés, inkább negatív kontextusban került elő viszont a jog vagy a HR, ami azért is kicsit meglepő, mert a SAP által hirdetett konferencián előadó nagy cégek ezen a téren is alkalmazzák.

Már említettem, hogy gyakori félelem az MI-vel kapcsolatban, hogy elveszi majd akár a kreatív munkakörökben dolgozó emberek munkáját is. Bár a felvetés nem alaptalan, manapság is egyre több példát látunk hasonló helyzetekre, a konferencián is leszögezték, amit mi az Opennetworksnél tartunk: a generatív MI jelenleg még mindig egy részfeladatokra korlátozott technológia, vagyis nem általános vagy emberi értelemben kreatív rendszer. Ettől még évekre, talán egy évtizedre van.

A következő lépése, hogy kis fejlődéssel számos repetitív munkától szabadítson meg embereket, számos munkakörben, de attól egyelőre nem kell tartanunk, hogy elveszi az orvosok vagy éppen a programozók munkáját.

A felmérésből tehát egyértelműen kiderül, hogy Magyarországon főleg a nagy cégek egyáltalán nem riadnak vissza az MI használatától, viszont ők sem járnak minden esetben élen, a létrán lefelé pedig egyre szűkül a megértési szint és a használatára mutatott hajlandóság is. Emellett az is látszik, hogy sok esetben egyszerű kérdéseket sem árt tisztázni a témában.

Remélem, hogy mesterséges intelligenciát alkalmazó megoldásaink ilyen téren meggyőzőek lehetnek. Ha érdeklődnétek a lehetőségek iránt, nyugodtan keressétek a +36-1-999-6000 telefonszámot, kollégáim minden fontos kérdésre tudnak válaszolni!

 

András

0

Szólj hozzá