Engedd szabadon! Munka távmunkásokkal

Ahogy közelednek az ünnepek, egyre több kolléga kezdi megszervezni szabadságát az időszakra, valószínűleg azt tervezve, hogy a lehető legtöbb napot távol töltse az irodától. Ez viszont például állandó ügyfélszolgálattal rendelkező cégeknél komoly konfliktusokat szülhet, hiszen állandóan elérhető munkatársakra ekkor is szükség van, az irodában karácsonyozni viszont érthető módon senki se szeretne. Erre a problémára nyújthat remek megoldást a távmunka megszervezése, ami egyszerre szolgálja céged és alkalmazottjaid érdekeit.

Valljuk be, az ünnepek alatt (vagy mondjuk a nyár kellős közepén) senki se szeret bejárni a munkahelyére. Dolgozni ugyan muszáj, az azonban ma már egyáltalán nem szükséges, hogy ezek az időszakok a munkatársaid közti ádáz küzdelemmé váljanak a szabadnapokért. Hála a technológia fejlődésének a távmunka lehetősége adott, a cégeknek pedig éppúgy érdekük lenne élni vele, mint az alkalmazottjaiknak.

A távmunka lehetővé teszi a dolgozók számára, hogy otthon, vagy mondjuk utazva élvezzék ezeket az időszakokat, miközben ugyanolyan hatékony munkavégzésre képesek. Ehhez ma már rendelkezésre állnak olyan eszközök és alkalmazások, amik segítségével megoldható a nem egy helyen tartózkodó kollégák közti azonnali, folyamatos kommunikáció és adatmegosztás. A közös megbeszélésekre kitűnően használható például a Slack vagy a Zoom platformja, adatmegosztásra pedig olyan mindenki által ismert megoldások, mint a Google Drive felhőszolgáltatás. Ezáltal a munka hatékonysága egyáltalán nem csökken, cserébe segít egy pozitív munkahelyi atmoszféra megteremtésében, hiszen alkalmazottaid érezhetik, figyelembe veszed igényeiket.

Ez a jövőben kiemelten fontossá válik, hiszen a távmunka kérdése rövidesen nem csak rövid időszakok átmenti megoldása lesz. Ugyanis egyes becslések szerint 2030-ra az Y generáció az alkalmazható munkaerő mintegy 75%-át fogja kitenni. Ez azt jelenti, hogy a cégek gyakorlatilag nem találnak majd olyan jelölteket, akik a korábbi szabályok szerint játszanak. Ezek a cégek vagy alkalmazkodnak az Y generáció képviselői által diktált feltételekhez, vagy szembenézhetnek a munkaerőhiány keserves hátulütőivel. Ezért érdemes már most felkészülni a várható helyzetre, hiszen távmunkások alkalmazásával céged számára kiemelten fontossá válik, hogy az iroda és a telekommunikáció a felhőbe költözzön.

És hogy mindez mit jelent az általunk nyújtott szolgáltatások vonatkozásában?  Nos, ha virtuális IP alközpontot, vagy felhőben működő call center szolgáltatást választasz a telekommunikációhoz, munkatársaidnak akár el sem kell jönniük otthonról, hogy telefonkészülékük és mellékük egy rendszerbe integrálva működhessen a központban dolgozó kollégák által használttal. Jelentős pénzt fogsz spórolni, mert a távmunkában dolgozó kollégáknál nem merül fel forgalmi költség, ha más kollégáiddal kommunikálnak. Sőt, a távmunka bevezetésével a központi irodatér méretigénye is csökken.

Ha tehát el szeretnéd kerülni rövidúton az ünnepek alatt várható szabadságolási káoszt, hosszútávon pedig a munkaerőhiány problémáját, jobban teszed, ha elkezded munkatársaid számára elérhetővé tenni a távmunka lehetőségét. Az ehhez szükséges technológia már rendelkezésre áll, úgyhogy csak a nyitott hozzáállásodon múlik, hogy céged és alkalmazottaid egyaránt jól járjanak.

Anita

0