Forró vonal forró napokra

Bár az idén nyár talán egy kicsit másképp lesz nyár mint az eddigiek, ahogy a hőmérő higanyszála egyre többször emelkedik 30 fok fölé, úgy nő a vágy bennünk egy kis szabadságra, lazulásra, a folyópartra vagy egy eldugott kis faluba, netán – a bátrabbaké – a tengerhez.  Ismét ideje összefoglalni, milyen megoldások vannak a telekommunikációs rendszerek felkészítésére a nyári szabadságokra.

Tovább→

0

Jó csapattal jobban megy a munka!

Mozgalmas időszak áll mögöttünk, sok új ügyfél, sok fejlesztés sok feladat…..Csapatot építettünk, rossz volt az idő, behoztuk a golfpályát az irodába. Ismét rájöttünk: az egyik legnagyobb értékünk amit megoszthatunk Veletek ügyfelekkel: mi magunk vagyunk. Lelkesedésünk, vidámságunk, versenyző szellemünk és az, hogy örömmel vagyunk együtt nehéz munkanapokon és az ilyen lazulós napokon is. Tovább→

0

Opennetworks szívecskékkel

A héten céges fotózás volt, a fotókkal elsősorban a blogon és a Facebook oldalakon találkozhattok majd. Kis cégként fontosnak tartjuk, hogy személyesen is ismerjetek minket, így készítettünk a fotózás kapcsán egy privát kérdéslistát is, ezekből szemezgetünk most a héten. Ezen a héten a lányok mutatkoznak be, a fiúkra néhány héten belül visszatérünk.  Tovább→

0