Jön a DORA, a pénzügyi szektor GDPR-ja

Januártól hatályba lépett az uniós DORA-rendelet, aminek célja egységesíteni a pénzügyi szektor biztonsági standardjait a digitális kockázatokkal szemben. Az új szabályok nem csak az ágazat szereplőire, hanem sok külső szolgáltatóra, így ránk is vonatkoznak majd. A részletek még kidolgozás alatt állnak, de a felhasználók csak profitálhatnak majd az új rendszerből. Tovább→

0

Töretlenül a felhőé a jövő – 2023 telekommunikációs trendjei

Az IDC még 2019-ben készítette el ötéves előrejelzését a telekommunikációs fejlődéssel kapcsolatban, aminek jóslatai még ma is teljesen relevánsak. Ezt összefoglalva, az IT Business decemberi cikke alapján mutatjuk be, mi várható 2023-ban, és elmondjuk azt is, a mi megoldásaink miben segíthetnek cégeteknek felkészülni a változásokra.   Tovább→

0

Védelem emelt szinten – a Szolgáltatás Portál extra funkciói

Kétfaktoros hitelesítés nélkül ma már a legkorszerűbb biztonsági rendszerek nem működhetnek, így emelt szintű biztonsági megoldásaink között mi is elérhetővé tesszük ennek lehetőségét. Emellett a Szolgáltatás Portál extra funkciói egy sor megoldással teszik személyre szabhatóbbá és kényelmesebbé rendszerünk biztonsági funkcióinak használatát. Tovább→

0

Felhő és biztonság a hibrid munkavégzés korában

A felhő alapú szolgáltatások és a távmunka elterjedése együttesen azt eredményezi, hogy a cégek komoly kihívás elé vannak állítva az adatbiztonság terén. Fontos, hogy meggyőződjenek a felhőszolgáltatójuk tanúsítványáról, de maguknak is lépéseket kell tenniük az adataik védelmére.   Tovább→

0

Szoftvert a felhőből – újabb öt érv a SaaS mellett

A felhő alapú szoftvermegoldások egyre elterjedtebbek, felhasználásuknak pedig újabb löketet adhat a jelenlegi bizonytalan helyzet. Az ilyen megoldásoknak egy sor informatikai előnye is van, a felhasználóknak a fizikai infrastruktúrára és a biztonsági mentésekre sem lesz gondjuk. Heti blogposztunkban hoztunk újabb öt érvet a felhő alapú szoftver (SaaS) megoldások alkalmazására.

Előző héten már beszéltünk Nektek arról, hogy a bizonytalan gazdasági helyzetben milyen anyagi előnyei vannak a felhő alapú szolgáltatások használatának. Öt pontunkban viszont a költséghatékonyság és a nagyobb biztonság mellett több dolgot még nem említettünk.

A SaaS alkalmazása mellett egy sor informatikai érv is szól: a használt szoftverek minőségén is javíthat egy ilyen konstrukció, nem beszélve a sok feladatról, amitől így megkímélhető egy cég. Most egy újabb listában összeszedtünk minden fontosat, ami kimaradt, hogy teljes képet kapjatok az előnyökről.

  1. Nincs szükség fizikai infrastruktúrára

Ha az üzleti alkalmazásokat a felhőből veszed igénybe, akkor a mögöttes IT-infrastruktúra biztosítása a SaaS-szállító feladata. A végfelhasználóknak nem kell aggódniuk a hardver karbantartása miatt, vagy azon, hogy az operációs rendszer melyik verziója támogatja az adatbázisok valamelyikét.

  1. Egyértelmű és szerződésben vállalt SLA

A telepített szoftvermegoldásoknál nem kapsz garanciát arra, hogy mennyire jól fog működni és teljesíteni az alkalmazás, a SaaS szoftvereknek viszont garantált a teljesítménye. A SaaS-szolgáltatók többsége 99,9%-ot meghaladó rendelkezésreállást vállal. Abban az esetben, ha a szállító nem teljesíti az ígért teljesítményszinteket a megrendelő kötbért érvényesíthet.

  1. Megfelelő mentések és helyreállítás

Ha már dolgoztál telepített szoftverekkel, akkor jól tudod, hogy egy automata mentési rendszer kialakítása költséges feladat, az adatok rendszeres biztonsági mentése fáradságos munka. A SaaS-megoldások megszüntetik ezt a fáradságos tevékenységet, hiszen a Saas szolgáltató gondoskodik a mentésekről és incidens esetén a helyreállításról.

  1. Gördülékeny frissítések

Mivel SaaS-szolgáltatód kezeli az összes frissítést, megszabadulsz a különféle javítócsomagok és verziók telepítésének terhétől. Abban is teljes mértékben biztos lehetsz, hogy mindig magasabb szintű, naprakész szoftvermegoldással fogsz dolgozni.

  1. Hosszú távú kapcsolat a szállítóval

Most elárulunk egy titkot: bár a szoftverszolgáltatók egy vagy kétéves hűségidőnél már kedvezményeket adnak, az ügyfélszerzési és fejlesztési költségek ritkán térülnek meg egy év alatt. Számunkra tehát elengedhetetlen, hogy ügyfeleink minden szolgáltatásunkkal elégedettek legyenek, és hosszabb ideig nálunk maradjanak.

 

Ha ennyivel nem tudtunk meggyőzni Titeket, hogy megéri átváltani a felhő alapú szoftveres megoldások használatára, akkor valószínűleg már semmivel sem fogunk. 😊

Ha pedig mégis érdeklődnétek a lehetőség iránt, akkor nyugodtan keressétek ügyfélszolgálatunkat +36-1-996000 számon, válasszátok a 2. (értékesítés) menüpontot és egyeztessük a szempontokat!

 

Imo

 

0

Szolgáltatás a felhőből, biztonság a felhőből

Céges rendszerink biztonsága sok esetben nem csak a védelmi funkciókon, hanem saját hozzáállásunkon is múlik. Egy kis extra erőfeszítéssel, és egy a biztonságot kellően rugalmasan támogató rendszerrel rengeteget tehetünk a védelem érdekében. Ehhez adunk tippeket heti bejegyzésünkben.   Tovább→

0

Szoftvert a felhőből – öt jó érv a SaaS mellett

A felhő alapú szoftvermegoldások egyre elterjedtebbek, felhasználásuknak pedig újabb löketet adhat a jelenlegi bizonytalan helyzet. Az ilyen megoldások költséghatékony és rugalmas lehetőséget biztosíthatnak cégednek, de a teljesítmény és biztonság terén sem jelentenek kompromisszumot. Heti blogposztunkban hoztunk öt érvet a használatukra.

Többször írtunk már Nektek arról, milyen előnyei vannak a felhő alapú szoftveres megoldások használatának, a téma azonban most aktuálisabb, mint valaha.

Hogy miért? Egyrészt nyilván azért, mert az elmúlt évek megszokott jelenségei még mindig velünk vannak. A járvány tartós elmozdulást jelentett a hibrid-, vagy távmunka irányába, ami egyúttal magával hozta a megemelkedett biztonsági igényeket, a szakemberek pedig továbbra sem lepték el a piacot.

Mindehhez hozzájön az egyre bizonytalanabb gazdasági környezet. A jól képzett munkaerő aranyárban van, a beruházási környezet egyáltalán nem ideális, a legtöbb cég pedig így spórolni kénytelen.

Szerencsére a SaaS használata a fent említett összes problémára megoldást nyújt valamilyen szinten. Használata mellett rengeteg érv van, első körben mutatunk is ötöt.

1. Költséghatékony

Csak a felhasznált erőforrásokért kell fizetni. A vállalkozások a felhőmegoldások segítségével hardver-, energia- és házon belüli vagy külső erőforrásként igénybe vett informatikai szakemberek költségeit takaríthatják meg.

2. Teljesítmény

A hardver gyorsan elavul és lelassul. A felhőszolgáltatók rövidebb frissítési ciklusokkal szervezik az szerverkapaitások bővítését és a működést biztosító frissítéseket. A felhőalapú számítástechnika révén a legújabb technológiával jobb teljesítményt érhető el.

3. Biztonság

A vállalatok jobb biztonsági modellekbe szeretnének beruházni, miközben a kiberfenyegetések száma nő. A felhőre költözés önmagában nem csökkenti a biztonsági fenyegetéseket, de csökkenti a támadások kockázatát. A felelős felhőszolgáltatók naprakész és a nemzetközi szabványoknak megfelelő és tanúsított biztonsági és megfelelőségi intézkedéseket adnak rendszereikhez. Ezek csökkentik a cég biztonsági terhelését.

4. Gyors megvalósítás, naprakész szolgáltatás

A felhőszolgáltatásokat többszáz vagy akár ezer felhasználó igényeinek megfelelően korszerűsítik. Így a legkorszerűbb és folyamatosan megújuló szolgáltatást vezetheti be a felhasználó cég, akár hetek alatt, és a további fejlesztéssel sem lesz gond.

5. Távoli hozzáférés, mobil munkavégzés

Az elmúlt évek történései mellett nem is kell külön hangsúlyoznunk, milyen fontos, hogy akár a teljes céges csapat távolról dolgozhasson, vagy rugalmasan szervezhető legyen a hibrid munkavégzés. A távoli hozzáférés segítségével jobban bevonhatók a feladatokba időszakos projektmunkások vagy szabadúszók is, ami költséget takarít meg és megkönnyíti a munkaerőhiány áthidalását.

 

Ennyi alapján már önmagában érdemes lenne felhő alapú szoftverek igénybevételén gondolkoznod vállalkozásod számára, ez azonban még messze nem minden. A jövő héten hozunk öt újabb érvet, hogy miért érdemes felhőre váltanod!

Zsolt

0

Fő a biztonság: védelmi funkciók a Szolgáltatás Portálon

Egy felhő alapú szolgáltatás számos biztonsági kockázatnak van kitéve, ezért elengedhetetlen, hogy egy szolgáltató megfelelő eszközökkel védje a rendszerét és így ügyfeleit. Az Opennetworks Szolgáltatás Portálja egy sor új lehetőséggel garantálja a biztonságot, amik közül több minden felhasználónk számára elérhető. Ezeket mutatjuk be most.  Tovább→

0
1/2 12