Nemzetközi hívószámok virtuális IP telefonközpontban

Az üzlet ma már átnyúlik a határokon. Ezért egyre nagyobb a jelentősége annak, hogy külföldi ügyfeleink az általuk megszokott „helyi” telefonszámon, helyi tarifával érjenek el minket. Fontos az is, hogy külföldi irodánkban dolgozó kollégáinkkal olcsón – lehetőleg ingyenesen – beszélgethessünk. Ezt segítik a nemzetközi hívószámok. Ezek működését és előnyeit foglaljuk össze heti blogbejegyzésünkben.

Tovább→

0

Okos eszközök és adatvédelem

IoT és GDPR

Az elmúlt napokat – a GDPR (új európai adatvédelmi szabályozás) felkészülés jegyében – egy tanfolyamon töltöttem. Mivel szembesültem azzal, hogy az új rendelet milyen kihívásokat állít a vállalkozások elé, ha akár az olyan, már megkerülhetetlen technológiákat használnak, mint az e-mail, gondoltam, hogy körüljárom egy kicsit a következő három év meghatározó technológiai tendenciáit adatvédelmi szempontból is.  Tovább→

0

Digitális átállás és felhő

Bár a cégek 90 százaléka stratégiai jelentőségűnek tartja a digitális transzformációt, mindössze 15 százalékuknál áll rendelkezésre a digitális átálláshoz szükséges tudás.

Ez derül ki a Müncheni Műszaki Egyetem és egy szoftvergyártó múlt évi közös felméréséből.

Márpedig a digitális átálláshoz és így a felhőbe történő kilépéshez is számos olyan képesség, illetve ismeret szükséges, melyet a közeljövő vállalati döntéshozóinak és informatikai szakembereinek el kell sajátítani.  Tovább→

0

Felhőszolgáltatások elterjedése

Az IT világ a felhőbe megy

A nemzetközi IT tendenciákat elemezve a világ a felhő felé halad. Az IDC 2018-as előrejelzése alapján a felhő alapú megoldások elterjedése a következő évek tíz és a felhő alapú szolgáltatások ezer szállal fogják átszőni a digitális átalakulás folyamatát

legfontosabb szektorális tendenciája között szerepel.

A tanulmány szerint 2021-re a vállalatok több mint 530 milliárd dollárt fognak felhőszolgáltatásokra, illetve felhővel kapcsolatos hardverekre és szoftverekre költeni.  Tovább→

0

IT trendek – 2018

Új év, új fogadalmak. Míg 2017-ben szakmai blogunk elsősorban a tevékenységünket meghatározó telekommunikációs – ezen belül VoIP – trendek és saját megoldásaink bemutatására koncentrált most megfogadtuk, hogy kicsit kilépünk a komfortzónánkból.

Az első hetekben olyan általános IT trendekkel foglalkozunk, melyek idén és a következő években valamennyi informatikai piaci szereplő és a felhasználók – ezen belül elsősorban az üzleti szektor – életére jelentős hatással lesznek.  Tovább→

0

Készen állsz a VoIP-ra? – Internet és számhordozás

Mit kell áttekinteni telepítés előtt

Bár egy menedzselt IP alközpont bevezetése és működtetése lényegesen kevesebb informatikai erőforrást kíván, mint bármilyen telepített megoldásé, sok olyan tényező van, melyet már a bevezetés előtt érdemes ellenőrizni, hogy gördülékeny legyen az átállás.

Ezen a héten az IP telefon szolgáltatás kialakításához szükséges internet kapcsolatot és a számhordozás előtt ellenőrzendőket vesszük sorra.  Tovább→

0

Vezeték nélkül – mobilabb IP telekommunikáció

Mobilabb megoldások IP telekommunikációhoz

Nagyon sok ügyfelünknél vetődik fel a kérdés, hogy mi az ideális választás, ha nem szeretne „klasszikus asztali” telefonkészüléket VoIP szolgáltatás mellé. Erre indok lehet, hogy sokat van irodán kívül, de pl. felmerülhet az igény ügyfélszolgálati munkavégzés, vagy nagy irodán belüli mozgásigény esetén is. Mostani cikkünkben erre próbálunk számba venni néhány lehetőséget, kihangsúlyozva az előnyöket, hátrányokat és a legideálisabb felhasználási területeket.  Tovább→

0

Ügyfélbarát szerződések

Jogoskodó: ügyfélbarát szerződések

2017. október 24-től – a távközlési szerződések feltételrendszerét  meghatározó Elektronikus Hírközlési Törvény (Eht.) változása alapján – módosulnak a távközlési szolgáltatók általános szerződési feltételei és így a mi ÁSZF-ünk és előfizetői szerződéseink is. A jogszabály alkotóinak legfőbb célja a módosítással az volt, hogy a fogyasztói jogok jobban érvényesülhessenek a távközlési szerződések esetében.  Tovább→

0

Click2Call Webshop Wizard rendeléskövetéssel

Több információ az ügyfélről = növekvő konverzió

Az e-kereskedelemben a bevételi adatokat nézve mindig az utolsó negyedév a legerősebb. Ebben nincs is semmi meglepő, hiszen a karácsonyt megelőző időszakban a webáruházak is erőteljes ünnepi marketing kampányt folytatnak és ajánlatok sokaságával bombázzák a fogyasztókat. Egy jól bevezetett, új értékesítés támogató eszköz ilyenkor látszik meg legjobban az értékesítésben!  Tovább→

0
2/5 12345